A film ami olyan hatást gyakorolt rám, amilyet még egyetlen háborús film sem. Bár a háború csak háttere egy olyan csodálatos történetnek, melynek lényege a testvéri szeretet, az önfeláldozás. Nagyon kevés film szól arról, hogy mi történik a szétrombolt családokkal, az édesapákat vesztett gyerekekkel. Ez az animáció pontosan ezt mutatja be. Bevallom simán belesírtam a végébe, hiszen hiába nincs egy hús-vér szereplője a történetnek, az érzelmeket annyira pontosan közvetíti mintha tűvel szurkálnák az ember szívét. Csak szuperlatívuszokban lehet beszélni az alkotásról és annak mélységéről. Hogy lehetséges az hogy az öröm és a szívbemarkoló bánat megfér egymás mellett? Talán, mert ilyen az élet. Egy pillanatra a megtekintés után, mindenki gondolkozzon el azon, hogy mennyire szerencsés vagy épp mennyire hasonló cipőben jár, és meglátja a történet igazi erejét. Nem nehéz kitalálni, hogy a háború értelmetlensége mellett protezsál, és teszi ezt minden pátosz vagy giccs nélkül.
Egy mondat amivel kezdődik a film, eldönti mi lesz a sorsunk: " 1945. szeptember 21-én haltam meg." Az ilyen műremekre szokták azt mondani, hogy kevesebb vagy az életben, ha nem tekinted meg legalább egyszer a 80 éved alatt.
9,5/10

A történet majdnem ott folytatódik, ahol abbahagyták. Ugyan 9 évvel később járunk, és a megbeszélt találkozó is elmaradt, de zökkenőmentesen simulunk az eseményekbe. Ez alatt a 9 év alatt szereplőink is érettebbek lettek, és a beszélgetés még természetesebbnek hat, mint azt megelőzőleg. Életük természetesen a saját medrében folyt, mégis azonnal érezni a szikrát. Valahol itt kezdődik a tökéletes folytatás titulus. A két főszereplő hasonlóan tökéleteset nyújt és a rendezés is fejlődött. Teljesen valós idejű a történet, hiszen nagyjából 1 és negyed óra történéseit meséli el: 75 percben. A párizsi helyszín immáron teljesen valós és - mint ahogy az előző részben tapasztalt módon - itt is a hangulat megalapozója. Nem árulok el nagy titkot,hogy merre halad a történet, de titkon mindenki szurkol ennek a párnak, hogy találják meg a boldogságot. A két film együtt alkot egy tökéletes egészet, amihez foghatót én még nem láttam a romantikus filmek palettájáról. Nem csűröm-csavarom tovább a mondanivalóm legyen elég ennyi:
- El fogsz késni a gép indulásáról.
- (mosoly) Tudom.
9/10
 

A modern kor egyik klasszikus romantikus filmje. Banálisan egyszerű a története, mégis elvarázsol. Hiszen misem természetesebb annál, hogy első látásra szerelmes leszel valakibe? :) Egy fiú és egy lány utazik a vonaton, és merő véletlenségből beszélgetésbe elegyednek. Nagyjából 18 órájuk van egymásra, ami alatt minden megtörténik. Főleg amire vársz és amiért szurkolsz. Realizmusa az ami igazán csodálatos, illetve a városnézés, ami tökéletes háttere (szó szerint) annak ami a szemünk előtt zajlik. Ethan Hawke és Julie Delphy borzasztó erős a két fiatal szerepében. Linklater nem ereszti bő lére alig 90 perces a film, de ezalatt is tökéletesen kibogozza a történetet. Úgy gondolom mindenki magára talál egy kicsit a filmben, hiszen a párbeszédei úgy hangzanak, mintha beszélgetnél épp szíved választottjával. Valószínűleg kevesen hallották/látták a filmet, és nem is ez lesz a leglátogatottabb bejegyzés az oldalon, de ezért vagyok, hogy olyan filmekre is felhívjam a figyelmet, ami nem lenne azonnali választásunk egy vasárnap délután. Itt annál többről van szó, bátran ajánlom egy arra nyitott barátnővel megnézésre. El kellett telnie egy kis időnek, míg össze tudtam szedni a gondolataimat, főleg a második rész megtekintése után, amellyel egy kerek egészet alkot. A zenehallgatós jelenet zseniális, hisz szavak nélkül jönnek rá a szereplők, hogy ez a nap korán nem érhet véget. Valahogy ilyennek képzelem a tökéletes egymásra találást. 8,5/10

Nehéz szavakat találni erre az alkotásra. Talán a világ legnehezebb, legkevésbé értelmezhető gondolatát próbálja meg feltárni előttünk. Szándékosan nem használom a film/mozi szavakat, hiszen amit látunk nem csupán egy film. Maga az élet szimfóniája. Úgy érzem ennél közelebb még senki nem járt ahhoz, hogy bemutassa számunkra mi a létezés és az élet értelme. Kőkemény drámával van dolgunk, a végén mégis a pozitív szájízzel kelünk fel a megtekintés után. A szó szoros értelmében GRANDIÓZUS képeknek lehetünk szemtanúi, amire a mesterien alákevert zenei részletek csak rátesznek egy lapáttal. Malick nem az a fajta rendező aki évről évre elkápráztat minket. Hagyja érni gondolatait ő a modern kori filmtudomány egyik legnagyobb költője. Néhol ugyan túl nagyot akar markolni, de azt hiszem ez megbocsájtható, hiszen olyan páratlan élményben lesz részünk ami ritka manapság. Nincs felesleges szócséplés, csak az igazán fontos részeknél halljuk a szereplők gondolatait. Lassú mozi, ezért kell hozzá egy bizonyos lélekállapot, de ha nyitott vagy mindarra, hogy próbáld megérteni az élet gyönyörűségét, annak minden árnyoldalával együtt, akkor egy percig sem fogsz unatkozni. Azt gondolom nehéz lesz ennél jobb filmet lerakni idén az asztalra. Szinte ezer százalék, hogy legalább 3-4 Oscarra jelölni fogják a filmet. Személy szerint úgy gondolom, hogy hiába kitűnő ismét Brad Pitt, ez a film nem a színészekről szól. Ez rólunk emberekről szól. 9,5/10

Mintha láttuk volna ezt már idén. Láttuk is, csak sokkal gyengébb kivitelben. Köszönöm egy kedves barátomnak, hogy megnézhettem széles-vásznon is. Eleve kezdjük azzal, hogy Justin, akit hiába nem tart senki színésznek, bármikor lejátszaná a bárgyú Ashton Kutchert a vászonról. Másodsorban Mila Kunisról elhiszem ezt a világi csajt, aki mégis tele van érzelmekkel. Nem mondanám kirobbanó filmnek, de nagyon lehet szeretni. Klisés története ennél jobban már nem lehetne, de szimpatikusak a szereplők és a beszólások teljesen hétköznapivá teszik ezt a helyzetet. Nem kell hozzá diploma, de még talán 8 általános sem, hogy mi lesz a vége, mégis szurkolsz nekik, főleg ha meglátod azokat a nagy barna őzikeszemeket. A nő maga a természetesség. Még egy dologra térnék ki, mégpedig a mindig zseniális Woody Harrelsonra. Valószínűleg ciki sokak szemében, de számomra az egyik legjobb karakterszínész. Hasonlóan a Crazystupidlove-hoz ez is tipikus randifilm, ami után garantáltan nem csak barátok lesztek egy kis nyereséggel :)

A film, ami számomra egy sleep-hit volt, de akkorát ütött, hogy napokig gondolkoztam rajta. Csak szuperlatívuszokban lehet beszélni a 2009-es év nagy nyerteséről. Egy független dráma, ami Precious hányatott (?) életéről mesél mintegy 2 órában. Féltem tőle, hiszen sejtettem, hogy nem lesz egy Amerikai nindzsa 7 szintű szórakozás, de erre azért nem számítottam. Szabályosan a könnyek és a düh érzése volt bennem 5 percenként változtatva. Abszolút érthető döntés mind a főszereplő jelölése mind az édesanya Oscarja. Precious egy olyan dagi néger csaj, aki 17 éves korára többszörös anya lett az apjától, mellé megkapta minden idők legparasztabb anyját. Mo'Nique annyira ellenszenvesre formálta az anya szerepét, hogy legszívesebben darabokra törnéd a monitort a fejével, majd látod Precious-t, ahogy az élet marja. Nehéz róla bármit is mondani, ami felkeltené az ember érdeklődését, hiszen a depresszív drámák nem azok a jólesű limonádék közé tartoznak. Ez a film mégis más. Ha kihagyod talán életed egyik legjobb és mégis valahol legszebb élményétől fosztod meg magad, hiszen a remény mindenben ott van. Szurkolsz Preciousnak, hogy legalább egy kicsit legyen jobb élete, hogy ez sikerül-e a végén azt fedje jótékony homály. Egy gyenge évben simán megérdemelte a 9ből 10et és aki egyszer látja, sosem felejti.

Mit lehetne mondani újat, a mai modern sorozatok ősatyjáról, mint amit eddig is tudunk? Egy-két szóban az alábbi mondható el: Lebilincselő, fantasztikus, misztikus, félelmetes, csavaros. A mozifilmet a sorozat után szabad kizárólag megnézni, hiszen van benne jópár dolog, amit a sorozatban részről részre tudunk meg. Ami a legfontosabb számomra, hogy Twin Peaksben senki nem normális, vagy rendelkezik makulátlan múlttal Truman seriffet leszámítva. Kyle MacLachlan játéka magáért beszél, ő maga Dale Cooper nyomozó. A filmből kiderül, hogy Laura Palmer, egy ótvaros ribanc volt, de valamilyen szinten érthető a bekattanás egy ilyen helyen. Laura gyilkosára viszonylag korán fény derül a sorozatban, de utána még akad legalább 10 rész, ami jobban elhomályosítja azt, amit látunk. Nem véletlen ez, hiszen egy David Lynch filmről beszélünk. A félelemkeltés nagymesterével van dolgunk, vagy én vagyok teljességgel deviáns, hogy úgy félek, hogy semmi olyat nem látok, amitől össze kéne szarni magam, mégis sikerül. Hatalmas gratula és kár hogy vége lett, de így volt tökéletes az 1 hónap történéseivel. Angelo Badalamenti Oscart érdemelne ezen passzusok miatt, mert nagyon hatásos a zene. Ami miatt ajánlom az főleg a fordulatok száma, amelyből gyakorlatilag 29 darab van, és amit a mai sorozatok megirigyelnének, mert olyan szinten fordítanak a sztorin, mint amazok évadzáráskor. Mindenki nézze meg, de ha nem tetszik 3 rész után, nyugodtan kaszáld, mert végig ilyen lesz a hangulat.

Egy nagyon kellemes meglepetés, holott amikor írták, hogy kitolják a bemutatót 1 hónappal Magyarországon, nem tudtam mi ez. Aztán ránéztem a trailerre és mondom áhh, már beugrott, ezt valamilyen szinten várom is. Most még friss az élmény, de nem hiszem, hogy változna a véleményem a filmet illetően. Majdnem 2 órás a film, de nem nagyon érezni azt, hogy leülne a sztori. Ha jobban belegondol az ember hatalmas kliséhalmazra emlékszik, de mégis van valami a szereplőkben, amiért drukkolunk nekik és elégedetten nyugtázzuk a végkifejletet, noha lesz benne meglepetés. Nem véletlenek a neten található vélemények, hiszen igazán minőségi szórakozással van dolgunk, amely nincs rá jobb szó: tökéletes randifilm. Elsőként a zenékre térnék ki, melyek remekül vannak kiválasztva, hogy segítsék az adott jelenetet ezáltal plusz töltetet adva a cselekményhez. Másodsorban a szereplőket sem érheti kritika. Steve Carell hozza azt, amit a 40 éves szűzben megszerettük, azt a bárgyúan mókosképű mosolygós figurát, akit képtelen vagy nem szeretni. Ryan Goslingot fura volt elsőre vígjátékban látni, hiszen eddig még soha nem választották ki ilyen szerepre, de ő is hozza a szintjét a stílusával. Aki viszont viszi a pálmát 5 percnyi jelenettel az Marisa Tomei. A kissé lökött tanárnő szerepében lehengerlőt alakít és az első jelenete után azt várod, mikor bukkan fel újra a vásznon. Végső konklúzióként annyi vonható le, hogy ugyan nem az a sírvaröhögős vígjáték, de amit kínál a trailer után, azt maradéktalanul teljesíti is. Ajánlom bárkinek aki szeret nevetni (van olyan aki nem szeret?) aki egy kis melegségre vágyik és azon nőknek akik a szemüket akarják legeltetni. Megérdemli a 8/10-et.

Ben Foster az egyetlen értékelhető a filmben,de ezek a lények...hát nem az eszükért fogják ellopni őket. "B" kategoriás film, sajnos 30 perc után várható csavarral. Nincs más akkor jó persze, de azért ne ez legyen az új év első filmje. 5/10

Isten hozott mindenkit a blogomon. Amit eddig facebook-on tettem közzé azt mostantól itt érhetitek el. Remélem itt azért kettőnél több olvasóm lesz :) A közzététel rendszertelen lesz, de nem fog eltelni úgy egy hét, hogy ne lenne új bejegyzés. Jó olvasást és reméljük pár jó percet okozni fognak az ajánlások utáni filmek.