A film ami olyan hatást gyakorolt rám, amilyet még egyetlen háborús film sem. Bár a háború csak háttere egy olyan csodálatos történetnek, melynek lényege a testvéri szeretet, az önfeláldozás. Nagyon kevés film szól arról, hogy mi történik a szétrombolt családokkal, az édesapákat vesztett gyerekekkel. Ez az animáció pontosan ezt mutatja be. Bevallom simán belesírtam a végébe, hiszen hiába nincs egy hús-vér szereplője a történetnek, az érzelmeket annyira pontosan közvetíti mintha tűvel szurkálnák az ember szívét. Csak szuperlatívuszokban lehet beszélni az alkotásról és annak mélységéről. Hogy lehetséges az hogy az öröm és a szívbemarkoló bánat megfér egymás mellett? Talán, mert ilyen az élet. Egy pillanatra a megtekintés után, mindenki gondolkozzon el azon, hogy mennyire szerencsés vagy épp mennyire hasonló cipőben jár, és meglátja a történet igazi erejét. Nem nehéz kitalálni, hogy a háború értelmetlensége mellett protezsál, és teszi ezt minden pátosz vagy giccs nélkül.
Egy mondat amivel kezdődik a film, eldönti mi lesz a sorsunk: " 1945. szeptember 21-én haltam meg." Az ilyen műremekre szokták azt mondani, hogy kevesebb vagy az életben, ha nem tekinted meg legalább egyszer a 80 éved alatt.
9,5/10